Rétvári: ötletpályázat első világháborús központi emlékmű létesítésére

Rétvári: ötletpályázat első világháborús központi emlékmű létesítésére

Ötletpályázatot írt ki az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság, a pályázat célja, hogy Magyarország összes első világháborús hősi halottjának kortalan emléket állítsanak – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-vel.

 

Az államtitkár kifejtette: egy Budapesten létrehozandó, központi emlékhely lehetséges helyszínére keresnek ötleteket, és várják az ezt lehetővé tevő építészeti, képzőművészeti megoldások kidolgozását. Mint rámutatott: sem a háború alatt, sem pedig a háború után nem épült olyan központi emlékhely, amely Magyarország összes első világháborús hősi halottjának állítana emléket.

Jelezte: a pályaművek díjazására és megvételére 20 millió forintot különítettek el. A pályázat részleteiről bővebb információk a www.emlekhelypalyazat.hu oldalon érhetőek el.

Rétvári Bence felidézte, hogy 2014-ben megkezdődtek az egész világon azok a rendezvények, melyek a száz évvel ezelőtt lezajlott, sokak által a XX. század őskatasztrófájaként is aposztrofált első világháborúra és áldozataira emlékeznek.

Így van ez hazánk esetében is – mutatott rá az államtitkár, aki kiemelte: az első világháború, és annak lezárása a magyar nemzet számára hatalmas veszteséget eredményezett.

A magyar királyság területéről besorozott 3.797.000 katonából 661 ezer esett el, 743 ezer megsebesült, és 734 ezer ember pedig hadifogságot szenvedett. Magyarországot eddigi egész története során az első világháború kényszerítette a legnagyobb katonai véráldozatra. Az áldozatok száma a duplája a második világháború során elszenvedett veszteségeknek – fejtette ki.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a száz évvel ezelőtt történtekre való emlékezés kötelesség. Nem veszhetnek a feledés homályába a hazájukért bátran harcoló katonák, az otthon maradt és szenvedő gyászolók csendes helytállása és bátorsága.

Magyarország kormánya kötelességének érezte, hogy a kormányzati politika szintjére emelje az első világháborúra való megemlékezést, és létrehozzon egy centenáriumi emlékbizottságot – rögzítette.

Felidézte: az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság már 2014-től támogatást nyújt pályázatok útján önkormányzatok, civil szervezetek, közintézmények számára egyebek között kiállítások, konferenciák szervezésére, tudományos munkák és filmforgatókönyvek elkészítésének támogatására és emlékművek felújítására.

A pályázatoknak köszönhetően 2014-2015 között eddig összesen 112 emlékművet újítottak fel, és az ősszel történt meghirdetés után további 50 emlékmű felújítási pályázata részesült pozitív elbírálásban.

(MTI)

Vissza