Borbás Barna: A világháború szaga

Borbás Barna: A világháború szaga

A győztes-vesztes kérdéskör meghaladásával, kultúr és mentalitástörténeti hangsúlyokkal rendezett minden érzékszervre ható tárlatot az első világháborúról és hatásairól a Terror Háza stábja. Állati hősök, böfögő mocsár és megelevenedő lövészárok a Várkert bazárban.

A közönség ki sem látszik a centenáriumi I. világháborús rendezvényekből és kulturális termékekből. Bár több tárlat is létrejött az elmúlt egy évben – elég csak a szegedi Hazatérnek, illetve a veszprémi Test és lélek a nagy háborúban címűt említeni –, átfogó kiállításként a július 7-én nyílt Új világ született: Európai testvérháború 1914–1918 az első. A hiánypótlás hét plusz két teremben, 580 négyzetméteren történik meg.
Ez a Várkert bazár első nagyszabású, lényegében állandó – a tervek szerint évekig látogatható – kiállítása.

Pusztán a helyszínt nézve (a Várkert testőrpalotája) és a főcímet olvasva (Új világ született) a kívülállónak eszébe sem jutna, hogy itt a száz évvel ezelőtti világégés tömény borzalmaival szembesül. A címben legalább annyi a paradoxon, mint magában a világháborúban (lásd keretes írásunkat). „Az új világ kifejezésben valóban pozitív árnyalat van, de hát ez az igazság: az első világháborúval új, vagy inkább »szép új világ« született, melyben kevés dolog volt ugyanolyan, mint azelőtt” – mondja lapunknak Békés Márton történész, a tárlat egyik kurátora. Békés szerint a háború a szemben álló felek szemében valamiféle jópofa kalandnak indult, ám végül totális pusztulást, társadalmi és politikai átrendeződéseket és Európa korának végét okozta. „A száz évvel ezelőtti hétköznapok már egészen hasonlítottak a maiakhoz, ám a kor emberének még ismeretlen volt a tömegben való megsemmisülés és a kiszolgáltatottság nyomasztó élménye” – ezt már Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója, a kiállítás főkurátora mondja arról, miért vízválasztó az első világháború.
A harcok nemcsak a technikai fejlődés szempontjából teremtettek új világot – széttörték a négy évtizedes virágzás teremtette „aranykor” biztonságát is.
A kurátorok ezért nem is a győztes-vesztes vita köré, és nem is a hadtörténeti kronológia szerint szervezték a tárlatot. Az egyes térrészek az egészségügy változásait, a nők helyzetének átalakulását, a front borzalmait és a korabeli propaganda eszköztárát dolgozzák fel. „A hét terem és a két bejárható installáció mindegyike hangulatokat akar átadni – mondja Békés Márton. – Ezért kerültük a látogatókat agyonnyomó tárgykirakodókat és a hosszas leírásokat.” A kurátorok a minta és ihletadó kiállítások között a londoni Imperial War múzeumot és az észak-francia térség bemutatóit említik. Érintőképernyők, tárgyak, installációk – ezek a kiállítás kellékei. A Terror Házából ismert experimentális jelleg az átélhetőség miatt előny, az információszegénység miatt hátrány. A termek hangulatát az élő szavas tárlatvezetés hívja életre, magányosan végigjárva nem minden kompozíció érthető.
A kurátorok célja volt, hogy minden érzékszervre hassanak. Zólyomi Zsolt parfümőr néhány teremhez illatasszociációkat készített. (Zólyomi legutóbb a Szépművészeti Toulouse-Lautreckiállítására szállított orron befogadható hangulatokat.) „Nem tévednek, ha ritkán takarított vécékből ismert szagokat éreznek. Prózaibban: ez húgyszag” – mondja Békés a lövészárokinstallációban tapasztalható érzésről.
A magyar bakák által az olasz fronton átélt kilátástalan állóháború érzését ugyanis a folyamatos lövésés bombázáshangok mellett Zólyomi Zsolt némi földszaggal és a vizelet szagával erősíti.
A lövészárok egyébként a tárlat legjobban sikerült része. A néző néhány pillanatig átélheti, hogyan kényszerültek állig felfegyverzett embermilliók vakondéletre; hogy földbe ásva, igazi cél és győzelmi remény nélkül töltsenek el hónapokat, sőt éveket. A hanghatások között halkan ott van a Tavaszi szél vizet áraszt dallama is, utalva a borzalmakat énekkel elviselni próbáló katonákra, a megjelenő tárgyak között pedig nőket ábrázoló fényképek is vannak, melyeket családapák és szeretők hurcoltak magukkal hadállásról hadállásra. A történetírás amúgy tud cifrábbat is: voltak katonák, akik a frontról hazaküldött levélben virágmagokat kértek szüleiktől, hogy a már-már lakásként szolgáló fedezéküket valamelyest otthonossá tehessék.
A lövészárokhoz hasonló tér a bűzös mocsár: az Ernst Jünger Acélzivatarban című 1920-as frontregénye által ihletett installáció egy elsarasodott, fortyogó bombatölcsért jelenít meg, melyben katonák maradványai is bomlanak. Állítólag hasonlót tapasztalt J. R. R.
Tolkien író a somme-i csatában, élménye pedig A Gyűrűk Ura egyes helyszíneinél is eszébe jutott. Lehet, hogy az első világháború nélkül Mordor egészen barátságos vidék lett volna.
Az Új világ született nem konvencionális termeinek egyetlen hibája, hogy az említett, érzékszervekre ható elemek (illatok, hangok) nem elég erősek.
Ezen persze az első napok után még változtathatnak a szervezők.
A kiállítás üzenete, hogy a világháború nem csak haditechnikáról és harci eszközökről szól. Az első világháború nyomán megváltozó világ legalább annyira foglalkoztatja a tudományt a centenárium idején, mint a hadtörténet. Így kerül középpontba más témák mellett a nők helyzete, az orvostudomány és a szexualitás.
A háború minden részt vevő ország társadalmát a maga szolgálatába állította. Katonai értelemben nem, társadalmi értelemben azonban már az első világháború is totális volt. Ez hozta el a nők szerepének újragondolását is: muszáj volt kiterjeszteni a gazdasági szerepvállalásukat, minek következtében egyenjogúsági mozgalmuk is megerősödött. Beszédes a nők szerepét bemutató terem fényképes „folyamatábrája”, melyen az önkéntes ápolónőtől a kétkezi munkáson át a hadiözvegyig három jellemző szerepet mutatnak meg. „A háborúban a katonák élete két fillér. Egy lóé pedig 4” – áll a B. Sárközy Gergely honvéd visszaemlékezéséből származó idézet az egyik terem falán.
Ez a két mondat kifejezi a tömegesedő háború embertelenségét, noha igaz, hogy 1914 után gyorsultak fel azok a fejlődési folyamatok is, amelyek révén emberi életeket lehetett menteni; hiányzó végtagokat pótolni, fizikai fájdalmat enyhíteni. Ám kiderült, hogy a XIX. század minden humanista szólama ellenére az ember élete sok esetben értéktelenebb, mint egy haszonállaté.
A kiállítás utóbbiaknak is komoly felületet szentel. Az első világháborúban több mint 16 millió állat szolgált.
A gázálarcban bevetett ló, a szanitécsegédi feladatokat ellátó kutya, a testére erősített fényképezőgéppel repülő kémgalamb (egyfajta korai, élő drón) és a lövészárkok között használt, a harci gáz közeledtét halálával jelző kanári nem regényes kitalációk, hanem a hadszíntér valóságos szereplői voltak.


ÖT ÁLLÍTÁS A HÁBORÚRÓL

 Európai testvérháború volt. A harcok „végösszege” minden harcoló államnál negatív: a győztesek sem tudták néhány évnél tovább garantálni a békét. A pusztításhoz vezető konfliktusok közül egy sem oldódott meg, az elrontott békerendszer miatt számuk még gyarapodott is. A sorozatos hadi eseményekkel Európa saját magát véreztette ki; a XX. század az USA és Oroszország századává vált, kontinensünk eszméje hanyatlásnak indult. A világégés minden korábbinál nagyobb fejlődést is hozott. A század nagy orvostudományi és technológiai fejlődései jórészt emberek elpusztításán és a pusztítást túlélt emberek megmentésén keresztül következtek be. A Föld népességének fél, illetve egy százaléka odaveszett a harcokban, mégis ebben a véres évszázadban volt a legnagyobb fejlődés és népességnövekedés. „A háború, ami a lóval kezdődött és a tankokkal ért véget” – szokták jellemezni, hiszen új ipari forradalom korszaka ez, átmenet a szén és a vas korszakából az acél, az elektromosság, az olaj és a vegyi termékek felé. Soha nem mutatkozott meg ennyire a háború család dekonstruáló szerepe. A háború sorra termelte a férfi nélküli családokat: 20 millió halottat és hatmillió árvát hagyott maga után. A csatákat tömegében már nem hivatásos katonák, hanem egyenruhába öltöztetett civilek vívták. Alig kiképzett földművesek, iparosok, boltosok, munkások, tanárok. Mindez alapvetően megváltoztatta a hátországban maradt nők helyzetét, ellehetetlenítette a háború előtt érvényben levő társadalmi szerepek változatlan fennmaradását. Ilyen kiábrándulás még nem volt.
A háború elején az összes fél könnyű kalandot, gyors küzdelmet várt, és ami a legfontosabb: akarta a háborút. 1918-ra alapélmény lett a hadviselésből való kiábrándulás, melynek fő oka a kegyetlen lövészárokharc volt. A világháborúk korát megelőzően az államok vezetői elfogadták a háborút mint a konfliktusrendezés, mi több, a társadalmi haladás eszközét. Ennek legkésőbb 1945-ben vége szakadt. Az első világháború előtt még oly magabiztos európaiak hosszú időre kiábrándultak, biztonságérzetük megrendült. Az állam sem ugyanaz többé. Radikálisan megváltozott az állam szerepe. Olyan területekre terjesztette ki hatalmát, amelyekre korábban nem, és nem is csupán a háborús célokért, hanem a hátország helyzetének könnyítéséért is. Mindinkább elfogadottabbá vált az a nézet, hogy nem csupán az állampolgároknak van kötelezettsége a hazával szemben, de az embereknek akár az életét is igénylő államnak is az állampolgárok irányában.

Forrás: Heti Válasz, 2015.07.16.

Vissza