Átadták a Petőfi-díjakat

Átadták a Petőfi-díjakat

A Petőfi-díjasok az áldozatvállalásban Petőfi Sándor örökösei   mondta Balog Zoltán a Petőfi-díj átadón. A kultura.hu írása. 

Átadták az idei Petőfi-díjakat a Terror Háza Múzeumban december 15-én: Filep Mária, a Páneurópai Piknik főszervezője és Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke vehette át azt. A Petőfi-díjasok az áldozatvállalásban Petőfi Sándor örökösei, az alapítók pedig az áldozatra emlékeztetnek – mondta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

 

Építészmérnöki diplomával tervezőmérnökként helyezkedett el Filep Mária, aki ma civilként végzi tevékenységét. Kitartó munkájának gyümölcseként valósulhatott meg a Páneurópai Piknik, amely után több tízezer NDK-s állampolgár emelte ki az első követ a berlini falból. Szabadon indulhattak nyugatra a kelet-németek, így a fal többé nem tudta betölteni szerepét – mondta el Filep Máriáról Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója. Kozma Imrét édesanyja és nagyanyja nevelte, 63-ban szentelték pappá – mesélt róla az igazgató. A 80-as években sem szabadott hasonló szervezet létrehozni, így 89-ben alapította meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot. Humanitárius tevékenységét számos elismeréssel díjazták külföldön és Magyarországon egyaránt. 

Bár az 1989-es közép-európai rendszerváltások legtöbbje nem követelt emberáldozatot, és a diktatúrák kártyavárként omlottak össze, az átalakulás természete közel sem volt békés. A szabadságért, a közös jóért akár a legnagyobb áldozatra is kész hősök nélkül a hatalom nem hátrált volna meg ilyen hirtelen. Akik elvállalták a közösség által kimondatlanul is rájuk osztott szerepet, abban a tudatban cselekedtek, hogy a hatalom birtokosai nem ismernek kegyelmet. Ezért nem is vártak kegyelmet, amitől kiállásuk még elsöprőbb erővel bizonyította elszántságukat. Közép-Európa népeit szabadságtörekvéseik mellett a szabadság hőseinek kölcsönösen tisztelete kapcsolja össze. A szabadság, mint közös jó olyannyira áthatja a régió népeinek múltját, hogy a hősök évszázadokon át nemzetiségi hovatartozástól függetlenül váltak az együvé tartozás jelképeivé Tadeusz Kościuszkon, Petőfi Sándoron, Jerzy Popieluszkon át Mircea Dinescu-ig, Gabriel Andreescu-ig vagy Tőkés Lászlóig.

Éppen ezért a Közép és Kelet-európai Történelem és Társadalom Közalapítvány 2009-ben Petőfi-díjat alapított, a közép európai népek szabadságáért meghozott áldozatok és teljesítmények elismerésére. A kitüntetéssel a régió és világ azon kiemelkedő személységeit emeljük magasra, akik személyes helytállásukkal, a szabadságáért hozott személyes áldozattal mutattak példát és mozdították előre a „közös jó”, a szabadság ügyét. A díj – Juha Richárd szobrászművész Petőfi Sándorról készített mellszobra – és a vele járó mintegy 10 ezer eurós pénzjutalom segítségével az alapító olyan személységeket kíván elismerni és jutalmazni, akik a világhírű magyar költőhöz hasonlóan megalkuvás nélkül, az emberi együttlét legnemesebb és legsúlyosabb döntéseit hozták meg. Nélkülük közös világunkból elvesztek volna azok az értékek, melyekre alapozva értelmet nyernek olyan fogalmaink, mint a szabadság, az igazságosság és az áldozat. Díjalapításunkhoz csatlakozott a Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság, a MOL, ami kellő súlyt ad annak az üzenetnek, hogy akár csak a magyar gazdaság egyik legsikeresebb vállalata ez az elismerés is igényt formál a legnagyobb figyelemre regionális és nemzetközi porondon.


Eddigi díjazottak:
2013 – Vlagyimir Bukovszkij
2012 – Miroslav Kusý
2011 – Mart Laar
2010 – Anne Applebaum
2009 – Tőkés László, Gabriel Andreescu

 

Vissza