Európai egység, nemzeti egység

Helmut Kohlt, a német egyesítésben és Magyarország euroatlanti integrációs törekvéseinek támogatásában nagy érdemeket szerző volt kancellárt Orbán Viktor miniszterelnök millenniumi emlékéremmel tüntette ki.

A kormány által alapított kitüntetést olyan külföldi politikusok kaphatják – legfeljebb tízen –, akik sokat tettek azért, hogy Magyarország szabad, független és demokratikus országként lépjen az új évezredbe.

A német kereszténydemokrata politikus ezután Nemzeti egység, európai egység címmel tartott előadást, melyben hangsúlyozta, Európa torz marad, ha Magyarország nem válik részévé. Kohl ezúttal is köszönetét fejezte ki Németh Miklósnak és Horn Gyulának, amiért a korábbi miniszterelnök és külügyminiszter a határnyitással lehetővé tette, hogy sok ezer német juthasson keletről nyugatra. Az európai egységesítési politikával szemben nincs felelősen állítható alternatíva a 21. században – mondta.

Orbán Viktor laudációjában kiemelte: Helmut Kohl a német egység atyjaként vonul majd be a történelembe, s nagyrészt neki köszönhető az is, hogy a Nyugat 1990-ben nem hagyta magára Magyarországot. Az ünnepségen részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök is. A beszédek szerkesztett változatát kétnyelvű könyvben jelentette meg az Intézet.

Vissza